Művészettörténeti szenzáció

2015.07.22.

 

Általános iskolás koromban emlékkönyvet kaptam édesanyámtól, melybe gyűjtöttem a számomra fontos és érdekes emberek aláírásait. Persze ez nálam csupán az osztálytársak szignóiban merült ki. Nem így van ez Leskó Józsefné, Valentinyi Klára esetében, aki a híres-neves emberek bejegyzéseivel büszkélkedhet, sőt egy eddig a közvélemény és a szakma előtt ismeretlen Jankay Tibor grafikával is.

– Hogyan sikerült szert tenni erre a gyönyörű Jankay-grafikára?

– Mintegy negyvenhárom éve, 1972. június 29-én írt Tibi bácsi az emlékkönyvembe –, merthogy mi gyermekként csak így hívtuk Jankay Tibort. Egy rá oly jellemző fantázia leányka fejet kaptam tőle – sok-sok szeretettel. A rajz mellé Irénke néni, Jankay Tibor felesége is írt néhány kedves sort – meséli Valentinyi Klára.

– Honnan ered az ismeretség Jankay Tiborral?

– Anyai nagyanyámék fogadták be házukba két napra Jankay Tibort és feleségét, amikor a házaspár Los Angelesből hazatért. Én 12 éves voltam akkor. Olyan felhőtlen szabadság érzés volt bennük, amilyet én itthon még sosem tapasztaltam. Bár gyerek voltam még, mégis éreztem, hogy így kell élni! A mai napig előttem van, ahogy nagyanyám konyhájában pár vonalból, pillanatok alatt megszületett a hosszúkás női arc portréja.

– Nemcsak Jankay Tibortól őriz szívének oly kedves bejegyzéseket…

– Aki csak Csabán járt híresség, annak igyekeztem megszerezni az aláírását emlékkönyvembe. Így többek között Papp Laci, Mensáros László, Kibédi Ervin, Lorán Lenke, Kazal László, Básti Lajos, Lukács Margit, Máté Péter, Hidegkuti Nándor az aranycsapatból, Fook Jenő, Koós János, Dékány Sarolta, Szécsi Pál, Pécsi Ildikó és férje, a focista Szűcs Lajos, Dénes Margit zeneszerző, vagy Bugadoktor. A csabai Holó Hóbel László, Molnár Antal festőművészek is írtak a könyvembe, amelyet 1969. december hatodikán nyitottam meg. Számomra még is ez a Jankay-grafika a legkedvesebb, mert személyesen ismertem Tibi bácsit, aki a családunk barátja volt.

 

Vándor Andrea

A tulajdonos büszkén mutatta az eredeti Jankay-grafikát emlékkönyvében (fotó: Szegedi Sándor)