Karácsonyi teadélután a JKT-ban

 

A Munkácsy Mihály Múzeum a Jankay Tibor Művészeti Közalapítvánnyal karöltve december 14-én "Karácsonyi teadélután művészeinkkel" című rendezvényén látta vendégül a meghívást elfogadó művészeket és a művészetbarát közönséget. A megjelenteket Tímár Ella kuratóriumi elnök, a rendezvény házigazdája köszöntötte a múzeum Jankay termében, majd Ando György múzeumigazgató elevenítette fel a Jankay galéria történetét, hisz az intézmény 2013 óta a Munkácsy Mihály Múzeum égisze alatt működik.

 

Baráti beszélgetés a teadélutánon.(a képre kattintva facebook galéria nyílik)

 

A vidám, jó hangulatú év végi összejövetelen az elmúlt évek kiállításai, eseményei pörögtek le a diavetítőn, s a kedves emlékek nem csak a fotók által elevenedtek meg, hisz a művésztársaknak is jól esett beszélgetni, emlékezni a finom szendvicsek, forró tea, vagy forralt bor mellett.

A teadélután hangulatát a Bridge In The Dark zenekar koncerje fokozta. Természetesen ezúttal sem maradhatott el a tombola. Fortuna kegyeltje ezúttal a napokban bemutatott Munkácsy capriccio című könyvvel gazdagodott, amelyet Gyarmati Gabriella művészettörténésznek köszönhetünk, s valóban szép és kedves ajándék lehet Munkácsy városában a karácsonyfa alatt. A mű a múzeum „Ami csabai…” sorozatának legújabb darabja, s remélhetőleg további szép kötetek követik majd.

 

Vándor Andrea